1929-ben született Kispesten. A Műegyetem elvégzése után 1951-55 között a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Villamosgépek Tanszékén lett tanársegéd. 1955-től 1984-ig az Erőmű Trösztnél, majd jogutódainál dolgozott, a magyar és nemzetközi villamosenergia-rendszerek védelmi és automatika problémáival foglalkozott. Az MVM trösztben végzett munkája mellett 1960-tól a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosművek Tanszékén tanított a védelmekről. Szakmai munkája mellett számos cikket, könyvet, javaslatot írt, és szabadalmat szerzett. 1978. júliustól négy éven át Irakban dolgozott, mint szakértő. 1984-től az OVIT-nál a Villamos Relévédelmi és távközlési területét felügyelte.Számos kitüntetést kapott, közte Zipernowsky és Csáky díjat.
Az interjú 2021. 11.08-án készült.
Póka Gyula (PGy): Egy kis előleg magamról. 1951-ben végeztem. 51-től 55-ig a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen tanársegéd voltam. A gépészmérnök hallgatókat és a bányagépész-mérnök hallgatókat oktattam. Bányagépész hallgatóknál az egyik leglényegesebb dolog volt az érintésvédelem. Az egyetemet is úgy hívták, hogy Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem. És volt a Lenin Kohászati Művek. Oda is néha meghívtak bennünket különböző szakértésekre. Többször voltunk kint különböző munkákon. Egyébként ott találkoztam először védelmekkel. Azok persze csak túláramvédelmek voltak. A Keleti Erőmű, - ami egy belső erőműve volt a kohászatnak, biztonsági okokból - a védelmi rendszerét láttam. A durvahengerműnek az úgynevezett Ilgner-Leonard hajtása volt érdekes dolog.
Bakos Béla (BB): Ez olyasmi, mint a Ward-Leonard hajtás?
PGy: Igen. Azzal a különbséggel, hogy az egyenáramú generátort, amelyik 10 MW- os volt, igen nagy egyenáramú generátor, azt csak egy 1,8 MW-os aszinkron motor hajtotta. Hogyan tudta azt ellátni? Amikor “szúrás” történt, tehát amikor a durvahengerműbe beeresztették a bugát, akkor egy lendítőkerék segítette az aszinkron motort, melynek forgórész körébe egy automatikus szabályozó ellenállást iktatott be. Az akkori technikának megfelelően vízellenállás különböző értékeit állította be, tehát a vízből kiemelte vagy beeresztette az elektródákat, aszerint szabályozta a beiktatott ellenállást. Így hajtani tudta a 10 MW-os generátort, mert a lendítőkerék energiáját használta fel arra, hogy az igen nagy teljesítményt szolgáltatni tudja. A géphez képest több mint ötszörös teljesítmény volt szúráskor.
https://en.wikipedia.org/wiki/Ward_Leonard_control
Annak idején az volt a probléma, hogy a háború előtt aránylag kevés, összesen 7 mérnök dolgozott a kohászaton, azokat úgy nevezték, hogy fehér kesztyűs mérnökök. Amikor történt a váltás, különösen a kommunista váltás, ezeket szabályszerűen elzavarták. És egy úgynevezett főművezetői uralom kezdődött meg, ami azt jelenti, hogy a főművezetők vitték az üzemet. Az üzem vitelével nem is volt gond, ahhoz ők jól értettek. De amikor üzemzavar volt, vagy fejlesztést kellett volna megvalósítani, ott már kellettek volna a mérnökök. Azokat viszont elzavarták. És hogy egy újonnan odahelyezett mérnök ne tudjon érvényesülni, megsemmisítették a rajzokat. Így, ahogy mondom. És amikor engem és egy másik kollégámat az egyetemről odahívtak, az volt a fő cél, hogy a rajzokat újra felvegyük. Egy-egy ilyen alkalommal rengeteg mérést kellett elvégezni. Azt is meg kellett állapítani, hogy egyáltalán milyen kapcsolást alkalmaztak. Itt a méréstechnikát alaposan megtanultam. Rengeteg dolgot kellett mérni, és az ismeretek alapján megállapítani, hogy milyen hajtás volt.
A vasúti abroncs hengerműnél például volt szintén egy Ward Leonard hajtás. De ott nagyon fontos volt, hogy a beállításnál biztosan megálljon a gép. És mivel egy Ward Leonard hajtásnál a remanencia fluxus miatt lassú fordulattal, még akkor is forgott a gép, amikor már nulla volt a gerjesztés, tehát egy kis feszültséget kiadott a generátor, azért egy úgynevezett „öngyilkos kapcsolást” (Selbstmordung német szóval), alkalmaztak, azaz fordítva kapcsolták rá a gerjesztésre a kapocsfeszültséget, és így a gépet biztosan leállították. Ebben volt egy nagy élményem is. Amikor már éppen elkészült a rajz, de még csak a piszkozata volt meg otthon, akkor történt egy üzemzavara ennek a gépnek, nem akart leállni, tehát ez a bizonyos kapcsolás nem működött. Ott kínlódtak a többiek, és amikor én megérkeztem oda, akkor pillanatok alatt meg tudtam találni a hibát. Mert hiszen rajz alapján gyorsan meg lehet találni. Még a helyi főművezetőt is meg tudtam győzni a mérnöki munka fontosságáról!
1951-től 55-ig tartott ez az időszak. 1955. szeptember 1-jén jöttem fel Budapestre. Ekkor az iparigazgató-helyettes Kerényi A. Ödön volt a minisztériumban, hozzá küldött a tanszékvezetőm, Urai Vilmos, akinek jó kapcsolata volt vele. Így hozzá mentem be. Ő helyezett el, először az OTUSZ-hoz akart (OTUSZ=Országos Túlfeszültség Védelmi Szolgálat), de aztán meggondolta magát, és végül az OVRAM-hoz küldött. Bendes Tiborral akkor találkoztam először, 1955. szeptember 1-jén. És ő a laborba küldött engem, mint mérnököt, ott tudniillik nem volt egyáltalán mérnök. Volt egy technikus vezetője, egy technikus beosztottja és két műszerésze.
A magyar 120 kV-os hálózaton az akkori műszaki szintnek megfelelően a BBC L3-as védelmek kezdtek elterjedni, és annak minden csínját-bínját ki kellett ismernem, mint laboros mérnök. Hogy ha bármi baj van vele, vagy bármit akarunk vele csinálni, én azt jól ismerjem. Egyrészt ez volt egy nagy feladatom az elején, másrészt egyáltalán a védelmek alapjait megtanulni. Az egyetemen ugyan Verebélÿ prof alatt tanultunk védelmeket, de hát az gyerekdolog volt ahhoz képest, amit már ebben az időben tudni kellett. Nem is szólva arról, hogy Bendes Tibornak a csodálatos elképzeléseit és nagyon alaposan átgondolt fejlesztési ötleteit követni kellett és azokat meg kellett valósítani. Ehhez szerencsére ő már akkor megírt egy mérnöktovábbképző jegyzetet. Először azt tanulmányoztam át. Onnan indult az én védelmes tudásom.
Szerencsémre az én végzésemkor a szimmetrikus összetevők már szerepeltek az oktatási anyagban, bár Verebélÿ prof nem beszélt róla, nem tetszett neki a módszer. Kovács Károly Pál viszont tanította az egyetemen, villamos gépek üzemtana tárgyban. Nekem annyira megtetszett ez az elmélet, hogy a diplomatervet is tőle kértem. Szimmetrikus összetevőkkel megoldható feladatot kaptam. A védelmek zárlat számításánál alapvető a szimmetrikus összetevők módszere.
1954-ben alakult meg az OVRAM, Bendes Tibor főnökletével, és Vastagh Remig mint helyettes került oda. Vastagh Remig egy nagyon jó képességű ember volt, de a szimmetrikus összetevőkről egyáltalán nem volt ismerete. Az 50-es években még nagyon újszerűnek tűnt ez a dolog. Ő is végzett zárlat számításokat, de szimmetrikus összetevők nélkül. Fázis impedanciákkal és kölcsönös impedanciákkal dolgozott. Szerintem elég nehézkes ez a módszer, de ettől függetlenül viszonylag gyorsan tudott számolni, és általában nem is volt probléma. Probléma ott adódott, ahol földzárlatokról volt szó. Mert a szimmetrikus összetevőkkel való számítás földzárlatok esetén sokkal egyszerűbb a zérusrendi összetevőkkel, mint fázis- és kölcsönös impedanciákkal, úgy nagyon bonyolult. Egyszer elő is fordult egy olyan eset, hogy kint voltunk erőművi üzembe helyezésen, ott felmerült egy olyan dolog, hogy hirtelen kellett kiszámítani egy földzárlatot. A lényeg az, hogy én öt perc múlva adtam az eredményt, ő viszont még az elején volt a számításnak. „Hogy csináltad ezt, Gyuszi?” Elmondtam. Akkor szerettettem meg vele a szimmetrikus összetevőket. Azzal általában sokkal gyorsabban lehet számolni.
BB: Akkor még logarléccel ment a számolás, vagy papír és ceruza volt?
PGy: Főleg logarléc volt. Az OVRAM-ban a 70-es években kezdtem el a védelmi beállítás számítás, valamint az ehhez szükséges zárlatszámítások algoritmusainak kidolgozását. A nagy tapasztalattal rendelkező VEIKI-t hívtam segítségül. A VEIKI kutatóintézet a maga kismintájával készítette el egyébként is nekünk a zárlati térképet, ami alapján a védelembeállítás-számítást országos szinten meg lehetett valósítani. Amikor elkezdődött ez a munka, az OVRAM természetesen nem rendelkezett számítógéppel, a nehézipari minisztériumba egy, azaz egy darab Elliott “óriási” számítógép került. Az óriási alatt a méretet kell érteni, kapacitásban borzasztóan gyenge volt a mai elképzelés szerint. Amellett a kutatóintézetben volt számítástechnika. Tehát mi csak az algoritmust tudtuk kidolgozni. Az algoritmust kidolgoztam és odaadtam a VEIKI-nek, hogy ebből csináljon egy zárlatszámítási és védelmi beállítás számítás programot. Jól emlékszem, az első ilyen program, ez benne is van egyébként a publikáció listámban, egy olyan algoritmus kidolgozása volt, ami egy két végponti, T leágazásos távvezetéknek a komplett zárlatszámítását és védelmi beállításszámítását végezte el. Alapozva természetesen a VEIKI-nek az országos zárlatszámítási térképére. Ez elindult akkor, aztán egymás után születtek a programok. Ez volt az első lökés, hogy egyáltalán elinduljon. Emlékszem, még én is részt vettem egy számítógépes tanfolyamon, ahol a minisztériumi Elliott gépet tanultuk programozni. A Basic programozási nyelv volt az első, például a Pitagorasz tételt beprogramoztuk, és azt meg is tudta csinálni…. Mi, régi emberek ebben azért nem vettünk nagyon részt. Azok a fiatalok vettek benne inkább részt, akik már az egyetemen megtanulták a programozást.
1955. szeptember 1-től 1984. szeptember 1-ig voltam az OVRAM-ban. Tehát 29 évig, ami alatt végig a Bendes Tibor volt a főnököm. Én jól kijöttem vele, mások kevésbé. Sziporkázó ember volt, akinek néha nehéz volt követni a… hogy is mondjam, nagyon finom akarok lenni, nagyon jó ötletei voltak, tehát mint szakember, csak tanulni lehetett tőle. Mint ember… Az érvényesülés iskoláját (ez egy amerikai könyv), saját bevallása szerint elolvasta, és aszerint is élt. Ez azt jelenti, hogy ő felfelé is jó eredményeket tudott elérni, a főnökök szerették őt, mert alkalmazkodóképes, lojális volt, lefelé pedig megpróbálta az embereket, a beosztottjait úgy kezelni, hogy érdemes legyen nála dolgozni. Tehát ambicionálta az embereket. Jobban megdicsérte őket, mint amit megérdemeltek.
Jellemző volt az én példám. Hogy bár 1955. szeptember 1-től dolgoztam ott, utána talán két hónappal jelentős önálló munkával bízott meg. Akkor volt a Borsodi Erőmű első gépegységének az üzembe helyezése. Engem, mint védelmes csoportvezetőt és Forgács Jancsit, mint beosztott mérnököt, kettőnket küldött le. Ezzel gyakorlatilag bedobott a mélyvízbe, nekünk még nem volt annyi gyakorlatunk. Két hónap alatt nem lehet gyakorlatot szerezni, bár elég sokszor kint voltam vele akár üzemzavari vizsgálatnál, akár rendszeres vizsgálatnál. Ezt a dolgot nekem ott a Borsodi Erőműben meg kellett oldani. Nagyon sok nehéz feladat adódott ott. Többek között egy olyan védelemmel kerültem szembe, ami még soha nem volt a kezemben, tehát ott kellett hirtelenjében megismernem. És amíg minden más impedanciavédelemnél általában fázisimpedanciát kellett beállítani, ez a védelem egy német gyártmányú védelem volt, RD sorozatból, nem tudom már pontosan a típusjelét, ahol viszont nem fázisimpedanciát, hanem kétszeres fázisimpedanciát kell beállítani. Ez engem ott váratlanul ért, senki nem mondta, hogy egyáltalán létezik ilyen, és komoly problémát jelentett, mire ezt a dolgot úgy megoldottam, hogy a gép üzembe helyezését ezzel meg tudjuk valósítani. Mindenfajta védelmi ellenőrzést nekem kellett elvégezni.
[folyatása következik]
A birtokomban levő anyag szerint a BBC L3-at az OVRAM jelentősen kibővítette, átépítette.